Mentés a kedvencek közé! Kövessen minket a Facebook-on!

2018. május 1. kedd
Ellátás: önellátás
Utazás: autóbusszal
Indulás: 05:30 óra Budapest, Hősök tere (Műcsarnok melletti parkoló)
Lelkivezető: Michels Antal atya
Program: Brenner János rábakethelyi káplánt 1957. december 15-én éjszaka azzal, hogy haldoklóhoz hívják, elcsalták a plébániáról, útközben többször is megtámadták, végül annak a háznak a közelében, ahová gyalogosan igyekezett, hogy elvigye a betegek szentségét, rárontottak és 32 késszúrással megölték. Ma emlékkápolna áll ezen a helyen.
Meggyilkolásával az akkori kommunista rendszer a papokat akarta megfélemlíteni, tevékenységüket, egyházi szolgálatukat a templomok falai közé rekeszteni.
Boldoggá avatási eljárása 1999-ben kezdődött meg, emlékét a Szombathelyi Egyházmegyében számos helyen és módon őrzik. Veres András az MKPK elnöke – korábbi szombathelyi megyés püspök – 2017-et Brenner János-emlékévvé nyilvánította.

 
Folyamatos utazás hazánk egyik legrégebbi városába, Szombathelyre, melyet a ’nyugat királynőjének’ is neveznek. A város székesegyházát Sarlós Boldogasszonynak szentelték, az esztergomi és egri bazilika után hazánk harmadik legnagyobb temploma. Az oltáron elhelyezett Szent Márton hermában őrzik Márton püspök ereklyecsontjait, melyet Tours érseke adományozott az egyházmegyének. II. János Pál pápa ennél az oltárnál imádkozott 1991-ben történt látogatásakor.
 
Megérkezés után részvétel a boldoggá avatási szertartáson, majd szabadidő.
 
Ezt követően utazás Szentgotthárdra, az ország legnyugatabbra fekvő városába. Megérkezés után gyalogosan zarándokolunk a Brenner-kápolnához, mely azon a helyen áll, ahol a káplán utolsó útja elhaladt. A kápolnát 1996. augusztus 25-én szentelték fel. Az emlékkápolnában minden hónap 13-án a fatimai jelenések emléknapján szentmisét mutatnak be és imádkoznak Brenner János boldoggá avatásáért.
 
A kápolna megtekintése után hazautazás, érkezés Budapestre az esti órákban.
Térkép: Térkép
Részvételi díj: 9 990 Ft/fő, mely tartalmazza az autóbuszos utazás költségét és a csoportkísérést, lelkivezetést.
A részvételi díj nem tartalmazza az esetleges belépőjegyek és egyéb járulékos költségek árát.
AKCIÓS részvételi díj: 7 990 Ft/fő (2018. január 31-ig)


Ha máskor, vagy más féltételekkel szeretne utazni, kérjen tőlünk ajánlatot!

Esterházy János zarándoklat Alsóbodokra és Nyitrára

  2018. szeptember 15.
AKCIÓ
Egy különleges, rendhagyó zarándoklat: itt lett eltemetve boldog emlékű Eszterházy János. Tovább...

Brenner János nyomában - Szombathely-Szentgotthárd

  2018. december 15.
zarándoklat Szombathelyre és Szentgotthárdra Tovább...
Köszöntjük névnapjukon
Fábián, Sebestyén nevű látogatóinkat!
Ausztria Bosznia
Csehország Franciaország
Horvátország Szentföld
Lengyelország Olaszország
Portugália Erdély
Délvidék Felvidék
Szlovénia Kárpátalja
Verbita Rend
Vianney Testvérek
Dr. Szőcs Gyula
Prospektus 2018
Zarándokvonatok, Zarándoklatok és Körutazások
Letöltés (PDF, )

Régebbi prospektusok

Prospektus rendelés...
  Utazási szerződés
  Értékesítő partnerirodák
  Médiapartnereink
  Hasznos linkek
  Sütés-főzés
  Humor
  Impresszum
Kövessen minket a Facebook-on! Hívjon minket Skype-on! Kövessen minket a YouTube-on!
Ön a 2621789. látogatónk.
Wass Albert, a „Látó Ember” nyomában, Erdélyben

Ez év július 30.-án egy hetes erdélyi-székelyföldi útra indult egy kaposvári csapat, Budai László, és a Misszió Tours szervezésében, vezetésével. Célunk az volt, hogy az általunk megélt, vagy még ismeretlen irodalmi élmények helyszíneit felkeresve, Wass Albert tűnni látszó lábnyomait, regényeinek helyszíneit felkeressük messzi Erdélyországban. Sipos Gábor, kolozsvári levéltáros, egyetemi docens vezetésével járhattuk be a Házsongárdi temető egy részét, koptattuk a Farkas – utcai református kollégium lépcsőit, hallgattunk egyetemi szintű... Tovább...

Dr. H.T.

© Misszió Tours Utazási Iroda, 2015  -  zarandokvonat.hu  -