Mentés a kedvencek közé! Kövessen minket a Facebook-on!

2017. augusztus 4-6.   (3 nap / 2 éjszaka)
Szállás: hotel *** (2-3 ágyas szobákban)
Ellátás: reggeli
Szolgáltatás: csoportkísérő-idegenvezetés
Utazás: kényelmes, légkondicionált autóbusszal
Indulás:
05:00 óraBudapest, Hősök tere, Műcsarnok melletti parkoló
05:30 óraM3 Kerekharaszti pihenő, MOL kút
07:00 óraMiskolc, Shell kút, felsőzsolcai körforgalmánál
Lelkivezetők: Kótai Róbert tábori lelkész
Program: 1. nap: Utazás pihenőkkel az M3 – Miskolc – Kassa – Eperjes útvonalon Lengyelországba. Kegyeleti utunk első fontos állomása Limanowa, ahol öldöklő csatában sikerült 1914. decemberében megállítani és visszavetni az orosz gőzhengert, amely már közvetlenül Krakkót és a Kárpátokon átkelve Magyarországot fenyegette. A csata hősei Muhr Ottmár ezredes vezetésével a Nádasdy huszárok voltak. Emléküket a város határában egy kis temető őrzi, ahol szentmisével és koszorúzással emlékezünk. Utána utazás az I. világháború kiemelkedően fontos csatáinak városába, Przemyśl-be. A San-folyó partjára épült barátságos várost Magyarország keleti kapujaként is nevezték. A település körül épült fel Európa egyik legjelentősebb erődrendszere, mely 45 kilométer hosszan öleli körül a várost, 15 főerődből, és számtalan alerődből áll. Az I. világháborúban 131.000 fő, többségében magyar katona védte. Utazás a szállodába, szobák elfoglalása és fakultatív vacsora.
 
2. nap: Reggeli után Przemyśl erődrendszerének és I. világháborús emlékeinek legfontosabb nevezetességeit keressük fel. Elsőként a Borek páncélerődhöz utazunk, majd a legjobb állapotban fennmaradt Werner erődbe nyerhetünk betekintést. Napunkat a Helytörténeti Múzeum I. világháborús kiállításának meglátogatásával folytatjuk. Séta a Főtérre (a 2016-ban felavatott lengyel ulánus és magyar huszár szoborcsoport megtekintése), majd szabadprogramot követően szentmisén veszünk részt a XV. századi római katolikus székesegyházban. A délutáni órákban a városi temetőben található osztrák-magyar katonatemetőbe utazunk, ahol gyertyát gyújtunk az itt nyugvó hősök emlékére. Napunk befejezéseképp a Łętownia erődnél megemlékezünk az itt harcoló Gyóni Géza költőről. Visszautazás a szálláshelyre, fakultatív vacsora.
 
3. nap: Reggeli után Gorlicébe utazunk. A gorlicei áttörés emlékére berendezett kiállítás megtekintése után folytatjuk utunkat Łużna katonai temetőjéhez, melyet a százéves évfordulóra szépen felújítottak. A Pustki hegy oldalában lévő temető a legnagyobb katonai temető és emlékhely, melyet az áttörés során elesett magyar katonák tiszteletére emeltek. Megemlékezés és koszorúzás, majd tábori szentmise a temető kápolnájánál. Hazautazás rövid pihenőkkel. Várható hazaérkezés a késő esti órákban.
Részvételi díj: 43 900 Ft/fő, mely tartalmazza az autóbuszos utazás, a szállás, a reggeli és a csoportkísérő-idegenvezető költségét.
A részvételi díj nem tartalmazza a belépőjegyek költségét (kb. 50 PLN/fő).
Törzsutas kedvezménnyel: 41 700 Ft/fő (2017. július 3-ig)
Vacsora felár: 6 000 Ft/fő (2 vacsora)
Egyágyas felár: 7 000 Ft/fő
A kedvezmények igénybevételének feltételeitől itt olvashat.
Utasbiztosítás: Külön fizetendő az utasbiztosítás (baleset, betegség, poggyász), mely az utazáson való részvétel feltétele. Az irodánk által ajánlott csoportos utasbiztosítás költsége 1500 Ft/fő.



Ha máskor, vagy más féltételekkel szeretne utazni, kérjen tőlünk ajánlatot!
Köszöntjük névnapjukon
László nevű látogatóinkat!
Franciaország Erdély
Kárpátalja Délvidék
Felvidék Szentföld
Portugália Lengyelország
Bosznia Ausztria
Szlovénia Olaszország
Vianney Testvérek
Dr. Szőcs Gyula
Keresztszülő-program
Prospektus 2017
Zarándokvonatok, Zarándoklatok és Körutazások
Letöltés (PDF, 2,5 MB)

Régebbi prospektusok

Prospektus rendelés...
  Utazási szerződés
  Értékesítő partnerirodák
  Médiapartnereink
  Hasznos linkek
  Sütés-főzés
  Humor
  Impresszum
Kövessen minket a Facebook-on! Hívjon minket Skype-on! Kövessen minket a YouTube-on!
Ön a 2406145. látogatónk.
Köszönjük

Nagyon köszönjük a kárpátaljai utat, remek volt a szervezés (egy dolgot leszámítva, de ezt inkább csak a végén írom). Nagyon tartalmas volt, szuper idegenvezetővel, nagyon udvarias utaskísérővel, remek fogadó családokkal, gyönyörű városokkal és tájakkal, illetve lelket megérintő magyarsággal, magyar történelemmel, irodalommal, sorssal. Nagyon jól éreztük magunkat és igazán ráéreztünk az elszakított magyarság életérzésére, szomorúságára és a reményt fel nem adó hozzáállására, a napi küzdelmeikre, arra, ahogy a gyerekeikben táplálják a... Tovább...

Wrochna Zsuzsa és a Sal Péter-féle csapat

© Misszió Tours Utazási Iroda, 2015  -  zarandokvonat.hu  -  sulikirandulasok.hu  -