I. Magyar Központi Katonai Temető
(Oroszország, Voronyezs megye, Boldirevka)
 
A Voronyezstől 80 kilométerre délre fekvő Boldirevka faluban 1942 nyarán hozták létre az egyik legnagyobb magyar hősi temetőt, ahol a szovjet áttörésig több mint 600 magyar honvédnek adták meg a végtisztességet. Az egykori temető közvetlen szomszédságában létesült az 1997. június 20-án felavatott boldirevkai I. Magyar Központi Katonai Temető. A temetőben 8.375 honvéd nyugszik. Az emlékhelyet egy 3000 négyzetméteres területen alakították ki. A temető bejáratánál felállított díszkaput, a Megbékélés Kapuját díszítő székely indasor az európai népek sorsának összefonódását és egymásrautaltságát szimbolizálja. A temetőben hármas csoportokban elhelyezett kettős keresztek és kopjafák találhatóak. Középpontban egy sírhantot szimbolizáló dombocska, amelyen a magyar címer látható és magyar-orosz nyelvű szöveg tájékoztatja a látogatót.
 
II. Magyar Központi Katonai Temető
(Oroszország, Voronyezs megye, Rudkino)
 
A rudkino-gremjacsje települések határában létesített II. Magyar Központi Katonai Temető, mintegy 25 kilométerre délre található Voronyezstől. A 3,5 hektáron elterülő temető 2003. május 28-án került felavatásra, területén 19.431 elhunyt magyar honvéd alussza örök álmát.
A hősi temető területén 1442 gránittábla került felállításra, amelyeken 12.595 elhunyt magyar honvéd és munkaszolgálatos, illetve több mint 51.518 eltűnt magyar katona neve van felvésve. A temető középvonalában három egymás mellett álló (hét, kilenc, hét méter magas) betontalapzatú acélból készült kettős kereszt látható. A temető területén elszórva több kisebb méretű kettős kereszt és a zsidó munkaszolgálatos áldozatok emlékére, menóra formájú acél emlék is található. A vörös téglából készült technikai kiszolgáló épület falán magyar-orosz nyelvű tábla tájékoztatja a látogatót. Rudkino és Gremjacsje települések voltak azok, amiket a legtovább tartottak a magyar csapatok. Az áttörés után mintegy két héttel még mindig itt védekeztek a szombathelyi III. hadtest csapattestei. A térségből a legutolsó alakulat, amely elhagyta a Don partját a zalaegerszegi 17/III. zászlóalj volt. A zászlóalj 1943. december 27-én utóvédként hagyta el állásait. A magyar védvonalak mai napig jól kivehetőek a gremjacsjei szovjet emlékmű előtti lankákon.
A II. Magyar Központi Katonai Temető a legnagyobb magyar katonai emlékhely, amely méltó emléket állít a magyar királyi 2. honvéd hadsereg hősi halált, valamit eltűnt katonáinak és munkaszolgálatosainak.
 
Az uriv-sztorozsevojei hídfő
 
Uriv falu Voronyezs központjától mintegy 77 kilométerre, délre fekszik a Don jobb partján. Hadtörténelmünkben a település neve szorosan összefonódott a tőle légvonalban kb. 10 kilométerre, északra található Sztorozsevoje község nevével. A két falu által határolt terület a tulajdonképpeni „Don-kanyar”, mivel Sztorozsevojénál keleti irányban kanyarul a folyó, Urivnál pedig déli irányban kanyarodik vissza. Az uriv-sztorozsevojei hídfő volt a legnagyobb szovjet hídfő, amely a magyar 2. honvéd hadsereg arcvonalába ékelődött. A dombokkal, horhosokkal (szűk völgyekkel) és erdőkkel erősen szegdelt, valamint a Don partján sűrű nádassal és bozóttal rendelkező terep kiválóan alkalmas volt a védelemre. A 2. honvéd hadsereg alárendeltjei közül a 7. könnyű hadosztály alakulatai érték el először Uriv és Sztorozsevoje falvakat. Urivnál a soproni 4. honvéd gyalogezred zászlóaljai szenvedték el az első veszteségeket 1942. július 11–12-én. Ezekben a harcokban esett el többek között a 4/I. zászlóalj megbízott parancsnoka, felsőkubinyi Meskó László százados is. Sztorozsevoje falunál a körmendi 35/II. zászlóalj szenvedte el az első veszteségeket 1942. július 10. és 16. között.
1942 nyarán és őszén három hídfőcsata zajlott le a térségben (július 18., augusztus 6–10., szeptember 9–16.), de a szovjet beékelődést nem sikerült fölszámolni. Sztorozsevoje négyszer „cserélt gazdát” és a falu romhalmazzá vált. Az 1942. július 18-án indított támadásban szinte csak a part menti mocsaras rész maradt a szovjetek kezén, a parton rekedt szovjet csapatok a folyamatos utánpótlásnak köszönhetően azonban újra megerősödtek, majd a hídfőben augusztus 6-án indított támadásukat követően fokozatosan teret nyertek. Szeptember hónapban, a 3. uriv-sztorozsevojei hídfőcsata során végül sikerült Sztorozsevoje falut elfoglalni, de a hadműveleti célt, vagyis a hídfő felszámolását nem sikerült elérni. 1942. október 3-án a német XXIV. páncélos hadtest parancsnoka, Freiherr von Willibald Langermann und Erlencamp páncélos tábornok szemlélte meg a 20. könnyű hadosztály Sztorozsevoje környéki védőállásait. A német tábornok segédtisztjével, valamint a 20. könnyű hadosztály parancsnokával, Nagy Géza ezredessel, és a 14. honvéd gyalogezred parancsnokával, Mike József ezredessel aknatalálat következtében halt hősi halált. A német tábornok részére posztumusz a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal, hadiszalagon (hadidíszítménnyel), kardokkal kitüntetést adományozták.
1943. január 12-én a hídfőből indult meg az a szovjet támadás, amelynek során a soproni 4. honvéd gyalogezred gyengén kiépített állásait a hősies védekezés ellenére áttörték és ezzel megkezdődött a 2. honvéd hadsereg tragédiája.
 
A korotojaki hídfő
 
Korotojak városa a Don jobb partján, Voronyezstől délre (légvonalban) 80 kilométerre, Osztrogozsszktól északkeletre 16 kilométerre található. A IV. hadtest 10. könnyű hadosztálya 1942. július 26-án váltotta le a német csapatokat a város környéki védőállásokban. A szovjet erők jelentős hídfőt képeztek a területen, amelynek felszámolása érdekében több hétig tartó veszteség teljes harcok bontakoztak ki. Augusztus 7-én az 1000 kilométeres gyalogmenetből éppen beérkező 12. könnyű hadosztály alakulatait vetették be a hídfő felszámolására – a hadosztályparancsnok tiltakozása ellenére –, de eredményt természetesen nem tudtak elérni. A szovjet csapatok a teljesen szétrombolt várost erőddé alakították. A korotojaki hídfő felszámolása érdekében augusztus 15-étől több támadást is indítottak a magyar és német kötelékek. A támadásokban magyar részről a beérkező 13. könnyű hadosztály kecskeméti 7. és 37. gyalogezrede, valamint az 1. tábori páncéloshadosztály részei is részt vettek. Augusztus 21-én a súlyos veszteségeket szenvedett 12. könnyű hadosztály alosztályait kivonták a korotojaki térségből. A hídfőt végül szeptember 1. és 6. között a német 336. gyaloghadosztály számolta föl, komoly veszteségek árán. Az augusztusi harcok folyamán két zászlóaljparancsnok is elesett, Füzessy (Falböck) Zoltán, a szekszárdi 18/I. gyalogzászlóalj parancsnoka, és vitéz Bokor Árpád alezredes, a 30/II. harckocsi-zászlóalj parancsnoka.
 
A scsucsjei hídfő
 
Scsucsje település Osztrogozsszk városától 55 kilométerre, keletre található a Don jobb partján. Scsucsje községtől két kilométerre délre található Perejezsaja, amely pár házból álló tanyacsoport volt. A településektől keletre a Don éles kanyart ír le, ezen a területen alakították ki a szovjet csapatok harmadik hídfőjüket, amely az urivi és a korotojaki mellett a harmadik legjelentősebb szovjet hídfő volt. A mocsarakkal és erdőkkel tarkított terület szintén kiválóan alkalmas volt a védelemre és a felszámolására tett kísérletek sorra kudarcba fulladtak. A térséget a magyar VII. hadtest csapatai szállták meg július közepén és a 19. könnyű hadosztály alakulatai mindkét települést birtokba vették. Augusztus 7-én a szovjetek felderítő vállalkozást hajtottak végre, majd másnap nagyobb erőkkel indították meg támadásukat. Perejezsaja település a nap folyamán négyszer cserélt gazdát, de végül a magyar egységek kezében maradt. Augusztus 11-én azonban a szovjet csapatok végleg kiszorították a magyar erőket Scsucsjéból és Perejezsajából. A harcok augusztus közepéig tartottak, majd rövid hadműveleti szünetet követően augusztus 30-án a 19. könnyű hadosztály megindította támadását. Mivel az előző harcok eredményeként a szovjetek birtokolták az uralgó magaslatokat, ráadásul a Don túlsó oldaláról oldalazó tűzzel tudták lőni a támadó magyar csapatokat, a támadás eleve kudarcra volt ítélve. A scsucsjei hídfőharcok során a legsúlyosabb veszteségeket a miskolci 13. honvéd gyalogezred szenvedte el és hősi halált halt tisztjei közül számosan kiérdemelték a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét hadiszalagon, kardokkal. A hídfő felszámolásáról 1942 szeptemberében letett a magyar hadvezetés, így az továbbra is szovjet kezén maradt. 1943. január 14-én az urivi áttörést követően innen indult meg a szovjet csapatok második nagyarányú támadása, amely végleg megpecsételte a magyar 2. honvéd hadsereg sorsát.