Zarándoklat Pálosszentkútra és Szegedre

2017. szeptember 10. vasárnap   (MEGTELT)
Kedves Látogatónk!
Ezen az oldalon nem az aktuális ajánlatunkat, hanem egy korábbi programot lát.
Aktuális ajánlatunkhoz kattintson ide!
Lelkivezető: Dr. Beer Miklós Váci egyházmegye püspöke
Utazás: kényelmes, légkondicionált autóbusszal
Indulás: 07:00 óra Budapest, Hősök tere (Műcsarnok melletti parkoló)
Program: Folyamatos utazás az M5-ös autópályán Pálosszentkútra. A megérkezést követően ünnepi szentmisén veszünk részt.
 
Az egykori Ferencszálláson már Szent István korában templom állt, azonban a tatár és a török is feldúlta a vidéket. A hajdani templom romjai előtt egy forrás csörgedezett. A hagyomány szerint ebbe a forrásba rejtették el a török hadak elől Ferencszállás lakói a legméltóságosabb Oltáriszentséget, és itt több csodás gyógyulás is történt. Az 1700-as évek végétől zarándokok indultak a Szentkúti Szűzanyához, majd 1873-ban a régi templom romjaira újat emeltek. 1940-ben a Magyarországra visszaköltözött pálos rend telepedett le Szentkúton, amely ekkor kapta a Pálosszentkút nevet.
 
A szentmisét követően szabadprogram, majd folytatjuk zarándoklatunkat Szegedre. A megérkezést követően városnéző sétánkat a Széchenyi téren kezdjük, ahol a neobarokk városháza és a Sóhajok Hídja található. Innen a Klauzál téren keresztül érkezünk a város legimpozánsabb és leghíresebb terére, a Dóm térre. Itt áll a Magyarok Nagyasszonya-székesegyház, mely a XX. század elején épült neoromán stílusban. A templom megtekintése után szabadprogram, majd a szeged-alsóvárosi Havas Boldogasszony ferences templomot keressük fel.
 
A templomnak nagy szerepet tulajdonítottak már a XV. században is, Mátyás királyunk többször is eljött az itt található Szűzanya képhez (mely a római Santa Maria Maggiore bazilikában lévő kegykép korai barokk másolata) imádkozni hálája és tisztelete jeléül. A kegykép, mely a Napbaöltözött Asszonyt ábrázolja, egy tűzvész során eltűnt. 80 év múlva került újból vissza, mikor is egy török katona a közeli mocsárban megtalálta és elvitte a templomhoz. A szegedi Segítő Boldogasszony számos veszedelemben és bajban segítette a lakosságot és a zarándokok sokaságát. Többek között neki tulajdonítják a 1697-es zentai győzelmet a török hadsereggel szemben, ugyanis a legendák szerint a csata idején a kép lebegni kezdett és ez a török katonákat megrémítette. Továbbá a XVIII-XIX..századi négy tűzvész ideje alatt is sértetlen maradt, ezen felül több csodás gyógyulás és bűnösök „Pál fordulása” köthető a Segítő Szűzanya képhez.
 
Hazautazás az M5-ös autópályán keresztül Budapestre. Várható hazaérkezés az esti órákban.
Részvételi díj: 7 990 Ft/fő, mely tartalmazza az autóbuszos utazás költségét, a csoportkísérést és a lelkivezetést.
A részvételi díj nem tartalmazza az esetleges belépőjegy költségét.
Ha jelentkezni szeretne, vagy további tájékoztatásra van szüksége, akkor kérjük, hogy
keressen fel bennünket irodánkban személyesen, telefonon vagy honlapunkon!