Zarándoklat Mátraverebély-Szentkútra és Varsányba

2017. október 8. vasárnap   (MEGTELT)
Fővédnök: Dr. Bábel Balázs érsek
Utazás: kényelmes, légkondicionált autóbusszal
Indulás: 07:00 óra Budapest, Hősök tere (Műcsarnok melletti parkoló)
Ellátás: ebéd
Program: Utazás az M3-as autópályán majd a 21-es úton a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyre. A megérkezést követően beköszönés a kegytemplomban található kegyszoborhoz, majd ünnepi szentmise.
 
A kegyhely kialakulása Szent László király idejére tehető és az első forrás fakadása is hozzá köthető. A hagyomány szerint 1091–92-ben a betörő pogány kunok elől menekülve egy széles és mély szakadékot ugratott át lovával, amelynek patája nyomából forrás fakadt. Az üldöző sereg megtorpant, László király pedig seregével később visszaverte a kunokat. Az első testi gyógyulás a XII. században történt, amikor egy néma pásztorfiú visszakapta beszélőképességét, amikor ivott abból a forrásból, amelyet ma szent kútnak neveznek. Ezt a csodát a Szűzanyának tulajdonította a hagyomány. Az 1200-as évektől kezdődően és napjainkban is zarándokok sokasága keresi fel a kegyhelyet, amely 2006 óta Magyarország nemzeti kegyhelye.
 
A szentmise után ebéd, majd ismerkedés a megújult kegyhellyel. Szabadprogram után egy jellegzetes palóc településre, Varsányba utazunk. Felkeressük a XII. századi, kazettás famennyezettel díszített Szent Mihály-templomot, majd a Falumúzeumot, mely egy jellegzetes palóc lakóházban lett berendezve. Rövid szabadprogram után hazautazás a 21-es út – M3-as autópálya útvonalon Budapestre. Várható hazaérkezés az esti órákban.
Részvételi díj: 6 990 Ft/fő, mely tartalmazza az autóbuszos utazás költségét, az ebédet, a csoportkísérést és a lelkivezetést.
A részvételi díj nem tartalmazza az esetleges belépőjegy költségét.
Ha jelentkezni szeretne, vagy további tájékoztatásra van szüksége, akkor kérjük, hogy
keressen fel bennünket irodánkban személyesen, telefonon vagy honlapunkon!