FőoldalUtazásokSzolgáltatásokGalériaRólunkElérhetőségek Mentés a kedvencek közé! Kövessen minket a Facebook-on!
ZarándokvonatokZarándoklatokEgynapos utakKörutazásokBelföldi szállások
Zarándoklat Mátraverebély-Szentkútra és Máriabesnyőre

2017. július 2. vasárnap
Lelkivezető: Bíró László püspök, MKPK családreferense
Utazás: kényelmes, légkondicionált autóbusszal
Indulás: 07:00 óra Budapest, Hősök tere (Műcsarnok melletti parkoló)
Ellátás: ebéd
Program: Utazás az M3-as autópályán a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyre. A megérkezést követően beköszönés a kegytemplomban található kegyszoborhoz, majd szentmise.
 
A kegyhely kialakulása Szent László király idejére tehető, és az első forrás fakadása is hozzá köthető. A hagyomány szerint 1091–92-ben a betörő pogány kunok elől menekülve egy széles és mély szakadékot ugratott át lovával, amelynek patája nyomából forrás fakadt. Az üldöző sereg megtorpant, László király pedig seregével később visszaverte a kunokat. Az első testi gyógyulás a XII. században történt, amikor egy néma pásztorfiú visszakapta beszélőképességét, amikor ivott abból a forrásból, amelyet ma szent kútnak neveznek. Ezt a csodát a Szűzanyának tulajdonította a hagyomány. Az 1200-as évektől kezdődően és napjainkban is zarándokok sokasága keresi fel a kegyhelyet, amely 2006 óta Magyarország nemzeti kegyhelye.
 
A szentmise után ebéd, majd ismerkedés a megújult kegyhellyel. Szabadprogram után zarándoklatunkat a Gödöllőhöz tartozó Máriabesnyőn folytatjuk, ahol egy székelykapun keresztül jutunk a kegyszobrokat őrző bazilikába.
 
1758-ban gróf Grassalkovich Antal elhatározta, hogy birtokán lorettói kápolnát épít fogadalomból felesége gyógyulásáért egy ősi premontrei templomrom helyén. A gróf az itáliai Loretoból – ahol a Szent Házat, Szűz Mária názáreti házát rejti a bazilika -kegyszobor másolatot hozatott. A templomépítési munkálatok megkezdése után az egyik napszámos csodálatos álmot látott, melynek utasítása alapján a főoltár romjainál ásni kezdett, és egy 11 cm magas elefántcsontból készült Szűz Mária szobrot talált. A kápolna elkészülte után az imameghallgatások és csodás gyógyulások hírére egyre több zarándok érkezett, így a gróf kétszintes templomot és kapucinus kolostort építtetett a kápolnához. Máriabesnyő a környék és az ország egyik leglátogatottabb Mária-kegyhelyévé vált.
 
A kegytemplom meglátogatása után felkeressük az altemplomot a Grassalkovich kriptával, a Mária-kutat, a szabadtéri oltárt a mögötte található Szent Konrád-kúttal. Hazautazás Budapestre, érkezés az esti órákban.
Részvételi díj: 6 990 Ft/fő, mely tartalmazza az autóbuszos utazás költségét,az ebédet, a csoportkísérést és lelkivezetést.
A részvételi díj nem tartalmazza az esetleges belépőjegy költségét.

Ha máskor, vagy más féltételekkel szeretne utazni, kérjen tőlünk ajánlatot!
Belföldi szállások
Köszöntjük névnapjukon
Csongor nevű látogatóinkat!
Úticélok
Ausztria Tanzánia
Bosznia Csehország
Franciaország Horvátország
Szentföld Lengyelország
Lettország Litvánia
Észtország Olaszország
Portugália Erdély
Délvidék Felvidék
Szlovénia Kárpátalja
Dominikai Köztársaság
Mádiatár
Énekesfüzet
Zarándokok énekesfüzete
szerkesztette: Pálmai Árpád
Letöltés (PDF, 967 kB)
Ajánljuk
Bethlen Gábor Kollégium
Keresztszülő-program
Magyar Pálos Rend
Rákóczi Szövetség
SárgaHáz, Szigetszentmiklós
Verbita Rend
  Utazási szerződés
  Utas- és stornó biztosítások
  Részletes adatvédelmi tájékoztató
  Rövidített adatvédelmi tájékoztató
  Médiapartnereink
  Hasznos linkek
  Sütés-főzés
  Humor
  Impresszum
Kövessen minket a Facebook-on!
Árpádházi Szent Erzsébet Zarándoklat

A Misszió Tours, zarándokait kedves ismerősként fogadja.

© Misszió Tours Utazási Iroda, 2015  -  zarandokvonat.hu  -