|
Mátraverebély-Szentkút és Máriabesnyő - Gyümölcsoltó Boldogasszony zarándoklat
2022. március 26. szombat
(UTOLSÓ HELYEK)
|
Lelkivezető: |
|
Görbe László piarista szerzetes |
|
|
Utazás: |
|
autóbusszal
Útvonal: Kecskemét – Budapest – Mátraverebély-Szentkút – Budapest – Kecskemét |
|
|
Indulás: |
|
05:30 óra, Kecskemét, Piarista templom.
Felszállási lehetőség: 07:00 óra, Budapest, Hősök terénél (Műjégpálya mellett). |
|
|
Ellátás: |
|
önellátás |
|
|
Program: |
|
Találkozó Kecskeméten a Piarista templom előtt. Felszállási lehetőség Budapesten a Hősök tere mellett. Tovább utazunk az M3-as autópályán a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyre. A megérkezést követően beköszönés a kegytemplomban található kegyszoborhoz, majd ünnepi szentmise.
A kegyhely kialakulása Szent László király idejére tehető, és az első forrás fakadása is hozzá köthető. A hagyomány szerint 1091–92-ben a betörő pogány kunok elől menekülve egy széles és mély szakadékot ugratott át lovával, amelynek patája nyomából forrás fakadt. Az üldöző sereg megtorpant, László király pedig seregével később visszaverte a kunokat. Az első testi gyógyulás a XII. században történt, amikor egy néma pásztorfiú visszakapta beszélőképességét, miután ivott abból a forrásból, amelyet ma szent kútnak neveznek. Ezt a csodát a Szűzanyának tulajdonította a hagyomány. Az 1200-as évektől kezdődően és napjainkban is zarándokok sokasága keresi fel a kegyhelyet, amely 2006 óta Magyarország nemzeti kegyhelye.
Szabadprogram után zarándoklatunkat a Gödöllőhöz tartozó Máriabesnyőn folytatjuk, ahol egy székelykapun keresztül jutunk a kegyszobrot őrző bazilikába. Itt elvégezzük a Lorettói litániát Szűz Mária tiszteletére.
1758-ban gróf Grassalkovich Antal elhatározta, hogy birtokán lorettói kápolnát épít fogadalomból felesége gyógyulásáért egy ősi premontrei templomrom helyén. A gróf az itáliai Loretoból – ahol a Szent Házat, Szűz Mária názáreti házát rejti a bazilika kegyszobor másolatot hozatott. A templomépítési munkálatok megkezdése után az egyik napszámos csodálatos álmot látott, melynek utasítása alapján a főoltár romjainál ásni kezdett, és egy 11 cm magas elefántcsontból készült Szűz Mária szobrot talált. A kápolna elkészülte után az imameghallgatások és csodás gyógyulások hírére egyre több zarándok érkezett, így a gróf kétszintes templomot és kapucinus kolostort építtetett a kápolnához. Máriabesnyő a környék és az ország egyik leglátogatottabb Mária-kegyhelyévé vált.
A kegytemplom meglátogatása után felkeressük az altemplomot a Grassalkovich kriptával, a Mária-kutat, a szabadtéri oltárt a mögötte található Szent Konrád-kúttal.
Hazautazás Budapestre és Kecskemétre, érkezés az esti órákban. |
|
|
|
|
Kérjük kísérje figyelemmel honlapunkat MEGNÉZEM. és Facebook oldalunkat MEGNÉZEM! |
|
|
Részvételi díj: |
|
9 990 Ft/fő, mely tartalmazza az autóbuszos utazás költségét és a lelkivezetést. |
|
|
|
|
A részvételi díj nem tartalmazza az esetleges belépők és adományok árát. |
|
|
|
|

|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Jelenleg nincs ilyen utazási ajánlatunk.
|
|
|
|
|
Belföldi szállások |
 |
Köszöntjük névnapjukon Ferenc nevű látogatóinkat! |
Mádiatár |
 |
 |
|
Zarándokok énekesfüzete
szerkesztette: Pálmai Árpád
Letöltés (PDF, 967 kB)
|
|
|
Ajánljuk |
 |
|
|