FőoldalUtazásokGalériaRólunkElérhetőségek +36 20 565 3258 Kövessen minket a Facebook-on!
KERESÉS
Mit kapott ettől az úttól?
Szentévi zarándoklat Rómába és a Vatikánba 2025.
"Szeretném megköszönni a részvétel lehetőségét ezen a csodálatos római úton, Böjte Csaba lelkivezetésével és Hudson Szandra idegenvezetésével. Csodálatos kegyelmekben volt részünk. Csaba testvér fáradhatatlanul, valamennyiünk felé fordulva folyamatosan részesített minket újabb és újabb gondolatokban. Nemcsak a prédikációi voltak tartalmasak, elgondolkoztatóak és egyben megszívlelendőek, hanem az út során végig nyújtott lelki táplálékai. Ha kellett humorral fűszerezve, ha kellett óriási tapasztalataival személyes példákat hozva. Hudson Szandra hihetetlen kedvességével, pontosságával, odafigyelésével, közvetlenségével és határozottságával segített bennünket. Nem volt könnyű helyzetben (nagy csoport, római közlekedés, és meleghullám). Jó páros voltak Csaba testvérrel, jól kiegészítették egymást. Lassan már a kemény római metrózást és buszozást is elfelejtjük, ami - valljuk be- 20000 lépés megtétele után komoly megpróbáltatást jelentett. Emlékeinkben a jubileumi szent év gazdagsága és annak kegyelmei megmaradnak, tovább adva annak kincseit szeretteinknek."
Pünkösdi szentévi zarándoklat Rómába és a Vatikánba - autóbusszal
"Békét, töltődést, új ismerősöket. Nagy élmény volt látni az új pápát! Köszönök mindent!"
Zarándoklat olasz szentek nyomában - 2025
"Lelki feltöltődést, jobban megismertem a meglátogatott olasz szentek életét, körülményeit."
Zarándoklat Rómába és a Vatikánba

2026. május 1-5.   (5 nap / 4 éjszaka)
Miért ez az út?
Például:
  • Szentmise a Szent Péter bazilika magyar kápolnájában.
  • UNESCO világörökségi helyszín: Róma történelmi központja.
  • Vatikán, a keresztény világ központja.
Lelkivezető: Böjte Csaba OFM - ferences szerzetes
Jelentkezési határidő: 2026. január 12.
Utazás: menetrendszerinti repülővel Budapestről (átszállással), Rómában tömegközlekedési eszközökkel
Indulás: Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, a hajnali órákban
Szállás: zarándokház, 2 ágyas fürdőszobás szobákban
Ellátás: reggeli és fakultatív vacsora 1 alkalommal
Program: 1. nap (május 1., péntek): Budapest – Amsterdam – Róma
Indulás a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, utazás menetrendszerinti repülőjárattal Rómába. Transzfer a szállásra, szállás elfoglalása (4 éj). Megérkezéstől függően a történelmi belváros felfedezése: Piazza Navona, Pantheon, Trevi-kút, Spanyol-lépcső. Visszautazás a szálláshelyre.
2. nap (május 2., szombat): Róma
Reggeli után utazás a Szent Callixtus katakombákhoz, a katakombák megtekintése. Utazás a Falakon kívüli Szent Pál bazilikához, mely a város második legnagyobb bazilikája és a hagyomány szerint azon a helyen áll, ahol Pál apostolt eltemették. Visszautazás a szálláshelyre.
3. nap (május 3., vasárnap): Róma
Reggeli után utazás a Santa Maria Maggiore bazilikához. Szentmise. San Pietro in Vincoli (Mózes szobor) megtekintése. Folytatjuk az ókori Róma felfedezését. Forum Romanum és Colosseum megtekintése kívülről. A Piazza Venezia-n megtekintjük a II. Victor-Emmanuel tiszteletére épített emlékművet (az „írógép.”) és a Capitoliumot. Szabadprogram, majd visszautazás a szálláshelyekre.
4. nap (május 4., hétfő): Róma
Reggeli után zarándoklatunk újabb fontos helyszíne következik, Laterán és környéke. Lateráni bazilika és a Szent lépcső-bazilika. Szentmise. Szabadprogram, majd visszautazás a szálláshelyre.
5. nap (május 5., kedd): Róma – Amsterdam – Budapest
Reggeli után indulás a Vatikánba, Szent Péter bazilika, szentmise a magyar kápolnában. Rövid szabadidőt követően visszautazás a szállásra, indulás a transzferbusszal a repülőtérre. Hazautazás, várható hazaérkezés a késő esti órákban.
 
A programváltozás, illetve a programok sorrendjének változása a zarándoklat kiemelt programjainak ismeretében lehetséges!
Kiegészítve az utazási szerződésben foglaltakat útlemondás esetén a foglalás időpontjától 90.000 Ft/fő repülőjegy törlési díjat számítunk fel.
Társítás: Egyedül utazó utasaink kérhetnek szállodai szobára vonatkozó társítást, melynek során másik (minden esetben azonos nemű) társítást kérő útitárssal kerülnek egy közös szobába. Amennyiben nem sikerül az út indulásáig a társítás, akkor irodánk az egyágyas felár költségének 50%-át átvállalja, utasunknak pedig a maradék 50%-ot kell megfizetnie.
Kérjük kísérje figyelemmel honlapunkat MEGNÉZEM. és Facebook oldalunkat MEGNÉZEM!
Részvételi díj: 339 900 Ft/fő, mely tartalmazza az utazást menetrendszerinti repülőgéppel, 1 db maximum 8 kg-os kézipoggyászt (max. 55 cm x 40 cm x 23 cm), 1 db laptop táskát vagy ennek megfelelő méretű kézitáskát (max. 30 cm x 40 cm x 10 cm), 1 db maximum 20 kg súlyú feladható csomagot, a repülőtéri illetéket, a szállást 4 éjszakára reggelis ellátással, zarándokházban 2-3 ágyas szobákban (felár ellenében, korlátozott számban 1 ágyas szoba is igényelhető), idegenforgalmi adót, magyar nyelvű csoportkísérést és magyar nyelvű idegenvezetést a kiemelt római programokon, tour guide készüléket mindenki részére az út alatti idegenvezetésekhez és programokhoz.
A részvételi díj nem tartalmazza a helyben fizetendő belépőjegyek, adományok, Róma bérlet és a repülőtéri transzfer költségét: kb. 120 EUR/fő.
Továbbá nem tartalmazza: útlemondási biztosítást, ami a részvételi díj 4 %-a és csak utasbiztosítással együtt köthető, az utasbiztosítást (baleset, betegség, poggyász), mely az utazáson való részvétel feltétele. Irodánk által ajánlott utasbiztosítás (EUB Air & Cruise Top) költsége 5 300 Ft/fő, 70-80 éves kor között a biztosítás felára 100 %, 80 éves kor felett 250 %. (A jelenlegi díjszabás szerint.)
Fakultatív vacsora felárat: 9 900 Ft/fő/1 vacsora
1 ágyas felárat, melynek összege 50 000 Ft/fő/4 éj (korlátozott számban).
Az ár 420 HUF/1 EUR árfolyamig érvényes!.
Vacsora felár: 9 900 Ft/fő
Utasbiztosítás 70+: 5 300 Ft/fő
Egyágyas felár: 50 000 Ft/fő
Utasbiztosítás: Külön fizetendő az utasbiztosítás (baleset, betegség, poggyász), mely az utazáson való részvétel feltétele. Az irodánk által ajánlott utasbiztosítás költsége 5 300 Ft/fő.
Online jelentkezés Nyomtatható változat Országinformációk

Ha máskor, vagy más féltételekkel szeretne utazni, kérjen tőlünk ajánlatot!
Térkép
Egyebek
  Utazási szerződés
  Utas- és stornó biztosítások
  Részletes adatvédelmi tájékoztató
  Rövidített adatvédelmi tájékoztató
  Médiapartnereink
  Hasznos linkek
  Sütés-főzés
  Humor
  Impresszum
Kövessen minket a Facebook-on!
Rólunk mondták
Fatima, portugál körút és Santiago de Compostela - 2024

„Rendkívül sok megnyugvást a szentmisékből, a látványokból.”

© Misszió Tours Utazási Iroda, 2015  -  zarandokvonat.hu  -