Boldogasszony Zarándokvonat - 2023
"Szeretnénk megköszönni Önöknek ezt a csodálatos utazást, lelki élményt. Olyat szépet kaptunk, amit előtte el sem tudtunk volna képzelni.
A tapasztalások mélysége és magassága, a miséken és a gyergyói esti fogadásunkkor elhangzó gondolatok tisztasága, az együvé tartozás csodás pillanatai és a Szentlélek mindent átható jelenléte megindító volt.
A szervezés nagyszerűen és hibátlanul sikerült. Nem volt olyan dolog, ami miatt bármi hiányérzete lehetne egy zarándoknak, hát még kettőnek.
A megismert emberek, Pálmai Árpád karnagy úr, Felföldi László püspök atya, a segítő kollégák és atyák, a zarándoktársak, akikkel sikerült közvetlen kapcsolatot kialakítanunk közvetlensége és embersége, a búcsúi misék sok-sok százezernyi résztvevője, a vasútállomások fogadó csapatainak jelenléte nagy megerősítés volt. Mindenben, de főleg természetesen lelkiekben. Sok vidám percet kaptunk, mert a jókedv és a humor sem volt mellőzve. Sőt!
NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNJÜK, hogy ezen a zarándoklaton részt vehettünk. Csodálatos élmény volt.
Reméljük, sikerült már egy kicsit Önöknek is pihenni, s további sok sikert kívánunk!"
Misszió Zarándokvonat – Csíksomlyó
„Életem első búcsúja és valószínűleg az egyik legjobb. Hatalmas élmény volt az ünnepi szentmise és a vonatút is. Nagyon örültem, mikor megtudtam, hogy Böjte Csaba atyánál lehet gyónni, így amint ezt megemlítették, már szaladtam is a bátyámmal és a nővéremmel, hogy letegyünk egy nagy terhet, ami nyomasztotta a lelkünket. A vonatút alatt a gyönyörű Erdély tája elkápráztatóan szép volt….”
Medjugorje – Szarajevó – Mostar
"Megerősítést Istennel való személyes kapcsolatomban."
Róma és a Vatikán 2026.
"Életre szóló élményt, amit biztos nem fogok elfelejteni. Nagy vágyam volt Rómába utazni a gazdag történelmi öröksége miatt. A katolikus egyházról pedig nagyon pozitív képet kaptam, a templomok és erkélyek lenyűgözőek voltak."
Zarándoklat Fatimába Portóval - 2025
„Nagyon jó lelki -és idegenvezetőket, rengeteg információt, élményt, lelki békét és nagyon jó zarándokcsoportot.”
Adventvárás - zarándoklat Máriacellbe - 2024
„Kegyelmet, lelki megerősödést, türelmet, egymásra figyelést."
Boldogasszony Zarándokvonat - 2026
"A Csíksomlyói búcsú is örök élmény! Azonban a gyergyószentmiklósi ünnepi szentmise gyönyörűszép volt. Sose láttam ilyen szépet! Megható, felemelő élmény!"
Boldogasszony Zarándokvonat - 2026
"Nagyon tetszett a mise, a nagy tömeg. Gyönyörű tájakon jártunk! A szállás is jó volt. A legjobban a vonatozás tetszett, és hogy közben sokat nevettünk, társasoztunk a barátokkal."
További véleméynek úticélok szerint
Ausztria (27),
Bosznia-Hercegovina (40),
Csehország (15),
Erdély (61),
Felvidék (7),
Franciaország (28),
Lengyelország (36),
Magyarország (9),
Olaszország (85),
Portugália (37),
Szentföld (6),
Törökország (13)