A városra néző dombon elhelyezkedő Coimbra - Alta és Szófia Egyetem több, mint hét évszázada nőtt és fejlődött, hogy kialakítsa saját, jól körülhatárolható városi területét, amely két összetevőből áll Coimbra óvárosában. Kezdetben akadémiaként hozták létre a 13. század végén a város feletti dombon (Alta), majd az Alcáçova királyi palotában hozták létre 1537-ben, majd főiskolák sorozatává fejlődött. A Coimbra Egyetem kivételes példája az egyetemi városoknak, amely szemlélteti a város és az egyetem közötti kölcsönös függőséget, és amelyben a város építészeti nyelve tükrözi az egyetem intézményi funkcióit. A portugál igazgatás alatt álló összes terület elitképzésének központjaként az egyetem kulcsszerepet játszott a portugál gyarmatokon működő egyetemek intézményi és építészeti fejlesztésében. Az egyetem pedagógiai intézményeinek kulcselemei a 16. és 17. századi épületek, köztük az Alcáçova királyi palota, a Szent Mihály-kápolna, a Joanine-könyvtár, a Jézus Kollégiuma, a Szentháromság, a Szent Jeromos, a Szent Benedek, a Kőfejtő Szent Antal és a Szent Rita; a Sofia Street mentén található kollégiumok, köztük a Szent Mihály (Inkvizíció – régi Királyi Művészeti Főiskola), a Szentlélek, a Kármeli Szűzanya, a Kegyelmes Szűzanya, a Harmadik Rend Szent Péter, a Szent Tamás, az Új Szent Ágoston és a Szent Bonaventúra; A 18. századi létesítmények Alta környékén, beleértve a kémiai és más laboratóriumokat, a botanikus kertet és az egyetemi nyomdát, valamint az 1940-es években létrehozott nagy "egyetemi várost". Forrás: www.whc.unesco.org

Porto történelmi központja, a Luiz I híd és a Serra do Pilar kolostor Portugália történelmi központja, a Luiz I híd és a Serra do Pilar kolostor, amely a dombok mentén épült, és a Douro folyó torkolatára néz Észak-Portugáliában, kiemelkedő városi táj 2000 éves múlttal. A rómaiak a Kr.e. I. században adták neki a Portus, vagyis porta nevet. Katonai, kereskedelmi, mezőgazdasági és demográfiai érdekek találkoztak ezen a helyen. Folyamatos növekedése a tengerhez köthető számos és változatos műemlékén, a katedrálistól a román kórussal a neoklasszikus tőzsdéig és a tipikusan portugál manuelin stílusú Santa Clara-templomig. Portó történelmi központjának városszerkezete és számos történelmi épülete figyelemre méltó tanúbizonyságot tesz arról, hogy az elmúlt ezer év során egy olyan európai város fejlődött, amely a tengerre néz kulturális és kereskedelmi kapcsolatai miatt. A régészeti ásatások emberi foglalkozást tártak fel a Douro folyó torkolatánál az ie 8. század óta, amikor is föníciai kereskedőtelep volt ott. Az 5. századra a város nagyon fontos közigazgatási és kereskedelmi központtá vált. A következő évszázadokban egymást követő csoportok – köztük svábok, vizigótok, normannok és mórok – támadásainak és kifosztásának volt kitéve. A 11. század elejére azonban a kasztíliai birodalom részeként szilárdan beépült. A terjeszkedés a 14. században következett be, amikor masszív kőfalakat építettek, hogy megvédjék a város két magját: az eredeti középkori várost és az eddig nem látott kikötőt. Portó történelmi központja a Fernandine falak vonalán belül található (a Dom Fernandoról nevezték el, akinek uralkodása alatt 1376-ban fejezték be), néhány kisebb területtel együtt, amelyek megőrizték középkori jellegzetességeiket. Ez a terület nagymértékben őrzi Porto középkori városképét és városszerkezetét, valamint néhány későbbi monumentális betoldást, valamint a Fernandine falak két fennmaradó részét. Ezen a területen számos fontos egyházi épület található, mint például a székesegyház – amelynek román kori magja a 12. századra datálható – és különféle stílusú templomok. A történelmi központban számos kiemelkedő középület is található, köztük a São João színház (1796-1798; 1911-1918) és az egykori „Cadeia da Relação” börtön (1765-1796). A későbbi fontos építmények közé tartozik a Palácio da Bolsa (1842-1910) és a São Bento vasútállomás (1900-1916). Ez a gazdag és változatos építészet ékesszólóan fejezi ki a következő korszakok – román, gótika, reneszánsz, barokk, neoklasszikus és modern – kulturális értékeit. A város aktív társadalmi és intézményi szövete élő történelmi központként biztosítja a fennmaradását. Az ingatlanhoz tartozik még a Luíz I-híd és a Serra do Pilar kolostor. Forrás: www.whc.unesco.org

Telč városa Morvaország és Csehország délnyugati határának közelében, a Cseh Köztársaság Vysočina régiójában található. A 13. századig sűrű erdős vidéken található. Az ingatlan a történelmi városközpontból, a közepén található kastéllyal és két, eredetileg védelmi funkciót betöltő víztestből áll . A település eredete tisztázatlan: a mai város délkeleti részén Staré Město-n volt egy kora középkori település, de az 1333-1335 előtti okiratok nem említik Telčet, amikor egy fontos vár (és feltehetően templom és település) létezésére utalnak. Telč városát, amelynek területe 36 hektár, valószínűleg a 14. század közepén alapították. Maga a város különleges jelentőségű, mivel szándékosan alapították, hogy politikai és gazdasági irányítást szerezzenek egy olyan terület felett, ahol a 13. és 14. században mély erdők voltak. Telč kiemelkedő természete, kulturális elemeinek minősége és hitelessége, eredetének és fejlődésének kézzelfogható bizonyítéka, amelyet eredeti elrendezése és építészete, valamint festői környezete képvisel, megkérdőjelezhetetlen. A reneszánsz kastély a város központja . A városi városkép egyik fontos alkotóeleme , és gótikus elődjének nyilvánvaló nyomait őrzi . A kastély eredeti anyagi anyagával és díszítésével egyedülálló autentikus komplexum. Eredeti belső terét olasz művészet hatja át. Telč történelmi központjában egy háromszög alakú piactér található, amelyet reneszánsz és barokk polgárházak vesznek körül ( de középkori eredetűek ). Ezeket a házakat egy folyamatos árkád köti össze. Homlokzataikat a díszítőelemek választékának nagy változatossága jellemzi . A piactér közepén szökőkút és pestisoszlop áll . Kicsit távolabb található a városháza, a Szentlélek-templom, a Jezsuita Kollégium és a gótikus Szent Jakab-plébániatemplom . Végül a város keletkezésének és történeti fejlődésének bizonyítékai a kőből épült városfalak, amelyek működését az eredetileg stratégiai biztonságát szolgáló halastórendszer fokozta. Forrás: www.whc.unesco.org/

A Szent Borbála templom, a késő gótika ékköve, Közép-Csehország négy katedrális jellegű épületének egyike, a Szűz Mária és Keresztelő Szent János-székesegyházzal és Kutná Hora történelmi központjával együtt szerepel az UNESCO világörökségi listáján. Az épület szépsége még mindig az ezüst Kutná Hora dicsőségéről és gazdagságáról, valamint alkotóinak mélységes jámborságáról tanúskodik. A templomot Szűz Barbarának, egy ókeresztény mártírnak szentelték, akit segítségre szorulva, a jó halálért közbenjáróként, valamint a veszélyes szakmák, különösen a bányászok védőszentjének hívnak. A középkori város felvirágoztatásáért és a védőszentjüknek szentelt székesegyház felépítéséért leginkább a bányászok voltak a felelősek.

Krakkó történelmi központját 1978-ban jegyezték fel az UNESCO világörökségi listájára, kiemelkedő építészeti, kulturális és történelmi értékei miatt. A város központja, amely a középkori város szerkezeti egységét őrzi, számos művészeti stílust ötvöz, a romántól kezdve a gótikuson át egészen a reneszánszig. Az épületek, templomok, terek és középületek szoros kapcsolatban állnak a lengyel történelemmel és vallással. Krakkó, ahol többek között a híres Waweli-kastély és a Szent Mária-templom található, 2000-ben elnyerte az Európa kulturális fővárosa címet.