Porto történelmi központja, a Luiz I híd és a Serra do Pilar kolostor Portugália történelmi központja, a Luiz I híd és a Serra do Pilar kolostor, amely a dombok mentén épült, és a Douro folyó torkolatára néz Észak-Portugáliában, kiemelkedő városi táj 2000 éves múlttal. A rómaiak a Kr.e. I. században adták neki a Portus, vagyis porta nevet. Katonai, kereskedelmi, mezőgazdasági és demográfiai érdekek találkoztak ezen a helyen. Folyamatos növekedése a tengerhez köthető számos és változatos műemlékén, a katedrálistól a román kórussal a neoklasszikus tőzsdéig és a tipikusan portugál manuelin stílusú Santa Clara-templomig. Portó történelmi központjának városszerkezete és számos történelmi épülete figyelemre méltó tanúbizonyságot tesz arról, hogy az elmúlt ezer év során egy olyan európai város fejlődött, amely a tengerre néz kulturális és kereskedelmi kapcsolatai miatt. A régészeti ásatások emberi foglalkozást tártak fel a Douro folyó torkolatánál az ie 8. század óta, amikor is föníciai kereskedőtelep volt ott. Az 5. századra a város nagyon fontos közigazgatási és kereskedelmi központtá vált. A következő évszázadokban egymást követő csoportok – köztük svábok, vizigótok, normannok és mórok – támadásainak és kifosztásának volt kitéve. A 11. század elejére azonban a kasztíliai birodalom részeként szilárdan beépült. A terjeszkedés a 14. században következett be, amikor masszív kőfalakat építettek, hogy megvédjék a város két magját: az eredeti középkori várost és az eddig nem látott kikötőt. Portó történelmi központja a Fernandine falak vonalán belül található (a Dom Fernandoról nevezték el, akinek uralkodása alatt 1376-ban fejezték be), néhány kisebb területtel együtt, amelyek megőrizték középkori jellegzetességeiket. Ez a terület nagymértékben őrzi Porto középkori városképét és városszerkezetét, valamint néhány későbbi monumentális betoldást, valamint a Fernandine falak két fennmaradó részét. Ezen a területen számos fontos egyházi épület található, mint például a székesegyház – amelynek román kori magja a 12. századra datálható – és különféle stílusú templomok. A történelmi központban számos kiemelkedő középület is található, köztük a São João színház (1796-1798; 1911-1918) és az egykori „Cadeia da Relação” börtön (1765-1796). A későbbi fontos építmények közé tartozik a Palácio da Bolsa (1842-1910) és a São Bento vasútállomás (1900-1916). Ez a gazdag és változatos építészet ékesszólóan fejezi ki a következő korszakok – román, gótika, reneszánsz, barokk, neoklasszikus és modern – kulturális értékeit. A város aktív társadalmi és intézményi szövete élő történelmi központként biztosítja a fennmaradását. Az ingatlanhoz tartozik még a Luíz I-híd és a Serra do Pilar kolostor. Forrás: www.whc.unesco.org

A városra néző dombon elhelyezkedő Coimbra - Alta és Szófia Egyetem több, mint hét évszázada nőtt és fejlődött, hogy kialakítsa saját, jól körülhatárolható városi területét, amely két összetevőből áll Coimbra óvárosában. Kezdetben akadémiaként hozták létre a 13. század végén a város feletti dombon (Alta), majd az Alcáçova királyi palotában hozták létre 1537-ben, majd főiskolák sorozatává fejlődött. A Coimbra Egyetem kivételes példája az egyetemi városoknak, amely szemlélteti a város és az egyetem közötti kölcsönös függőséget, és amelyben a város építészeti nyelve tükrözi az egyetem intézményi funkcióit. A portugál igazgatás alatt álló összes terület elitképzésének központjaként az egyetem kulcsszerepet játszott a portugál gyarmatokon működő egyetemek intézményi és építészeti fejlesztésében. Az egyetem pedagógiai intézményeinek kulcselemei a 16. és 17. századi épületek, köztük az Alcáçova királyi palota, a Szent Mihály-kápolna, a Joanine-könyvtár, a Jézus Kollégiuma, a Szentháromság, a Szent Jeromos, a Szent Benedek, a Kőfejtő Szent Antal és a Szent Rita; a Sofia Street mentén található kollégiumok, köztük a Szent Mihály (Inkvizíció – régi Királyi Művészeti Főiskola), a Szentlélek, a Kármeli Szűzanya, a Kegyelmes Szűzanya, a Harmadik Rend Szent Péter, a Szent Tamás, az Új Szent Ágoston és a Szent Bonaventúra; A 18. századi létesítmények Alta környékén, beleértve a kémiai és más laboratóriumokat, a botanikus kertet és az egyetemi nyomdát, valamint az 1940-es években létrehozott nagy "egyetemi várost". Forrás: www.whc.unesco.org

Krakkó történelmi központját 1978-ban jegyezték fel az UNESCO világörökségi listájára, kiemelkedő építészeti, kulturális és történelmi értékei miatt. A város központja, amely a középkori város szerkezeti egységét őrzi, számos művészeti stílust ötvöz, a romántól kezdve a gótikuson át egészen a reneszánszig. Az épületek, templomok, terek és középületek szoros kapcsolatban állnak a lengyel történelemmel és vallással. Krakkó, ahol többek között a híres Waweli-kastély és a Szent Mária-templom található, 2000-ben elnyerte az Európa kulturális fővárosa címet.

A Batalha kolostor (Mosteiro da Batalha) 1983-ban UNESCO világörökségi helyszín lett a kiemelkedő művészeti, vallási és történelmi jelentőségének köszönhetően. A kolostor felépítése a középkor egyik legfontosabb vallási és építészeti projektje volt. Az épület különlegessége a gótikus és manueline stílusok ötvözésében rejlik, belső terét a híres Érseki Kápolna és a Királyi Panteon díszítik, ahol fontos portugál uralkodók és családtagjaik temetkeztek. A kolostor Portugália történelmének fontos pillanatait tükrözi, mivel IV. János portugál király rendelete alapján építették a Aljubarotta-i csata (1385) után, amely biztosította Portugália függetlenségét. A kolostor azóta a portugál nemzeti örökség és vallási identitás szimbólumává vált.

A Szent Borbála templom, a késő gótika ékköve, Közép-Csehország négy katedrális jellegű épületének egyike, a Szűz Mária és Keresztelő Szent János-székesegyházzal és Kutná Hora történelmi központjával együtt szerepel az UNESCO világörökségi listáján. Az épület szépsége még mindig az ezüst Kutná Hora dicsőségéről és gazdagságáról, valamint alkotóinak mélységes jámborságáról tanúskodik. A templomot Szűz Barbarának, egy ókeresztény mártírnak szentelték, akit segítségre szorulva, a jó halálért közbenjáróként, valamint a veszélyes szakmák, különösen a bányászok védőszentjének hívnak. A középkori város felvirágoztatásáért és a védőszentjüknek szentelt székesegyház felépítéséért leginkább a bányászok voltak a felelősek.