Máriacell központjától nem messze, a bazilika mögötti úton található a Szűz Máriának szentelt kápolna, melyet 1711-ben építettek. A kápolna vízének gyógyító erőt tulajdonítanak, melyből a gyakran visznek haza magukkal. A barokk oltáron lévő 15. századból származó szobor a trónon ülő Madonnát ábrázolja gyermekével, polychrom fafaragással körülvéve. Két oldalt Mária szülei: Joachim és Anna szobra áll. A gyógyító forrásvíz kannákból csordogál, melyeket angyalok tartanak a kőmedencék fölé. A klasszikus oromzattal díszített kapun lépünk be a négyszögű templomba. Felül párkány fut körbe. A mennyezeti freskó közepén a Szentlélek lebeg a vizek fölött. Valamennyi jelenet a gyógyító erejű forrásra utal: Mózes vizet fakaszt a sziklából; Jézus Jákob kútjánál; a szír Námán megfürdik a Jordánban; a vakon született meggyógyul a Silóé tavánál.

Idősebb Bernard, csodálatra méltó mester és Roberto 1075-ben, VI. Alfonso uralkodása alatt kezdte meg a román stílusú székesegyház építését, amikor Diego Peláez volt a püspök. Ezt a kezdeti szakaszt követően számos történelmi változás felfüggesztette, vagy legalábbis lelassította a munkálatokat egészen addig, amíg Gelmírez érsek idejében, 1100-ban újonnan beindultak. A katedrális építése apránként haladt előre a 12. században. 1168-ban Mateo mester kapott megbízást ennek befejezésére, beleértve a nyugati lezárást és a Kórus felépítését a főhajóban. 1211-ben a Bazilikát IX. Alfonz előtt szentelték fel. Bár az alapvető középkori építmény megmaradt, az évszázadok során a kolostor és mellékterületeinek építése következtében a székesegyház fiziognómiáját megváltoztatta, a reneszánsz, és különösen a barokk korszakban, amikor olyan munkálatokat végeztek, mint a főkápolna, az orgonák, a chevet lezárása vagy az Obradoiro homlokzata. A neoklasszikus korszakban elkészült az új Azabachería homlokzat, és az elmúlt száz évben továbbra is különféle akciókat hajtottak végre. Forrás: www.catedraldesantiago.es

Szent Klára, a ferencesek másodrendjének, az úgynvezett női ág, avagy klarisszák alapítója ebben a templomban nyugszik. A bazilika egyik kápolnájában őrzik azt a feszületet, amelyen Krisztus feje megmozdult Szent Ferenc előtt, amikor azt a parancsot kapta Istentől, hogy térítse jó útra az egyházat. A feszület eredetileg a Porta Nuova-tól nem messze, az olajfaligetekkel körülvett San Damiano templomban volt.

Az Óváros térhez közel áll a Tyn (teljes nevén Tyn előtti Boldogasszony templom), egy 14. századi gótikus templom. Az épületek sűrűjéből leginkább a nyolcvan méter magas tornyai tűnnek ki, az Ádámot és Évát jelképező, fiatornyokkal díszített tornyok fontos jelképei a városnak. Építészete, félezer éves szobrai, nagy művészek által készített beltere miatt kedvelt látnivaló, de itt látható Prága legrégebbi orgonája is: Heinrich Mundt 1673-ban épített hangszere. Legkeresettebb része mégis egy sírhely. A dán származású, Csehországban munkálkodó 16. századi csillagász, Tycho Brahe nyugszik itt egy márványkő alatt. Forrás: www.iranypraga.hu

Itália déli partján, Bari városában található a Szent Miklós Bazilika, ami nem csupán egy templom – ez egy kis csoda, mely szerte Európában és a keresztény világban mély vallási jelentőséggel bír. A bazilika az UNESCO Világörökségi javaslati listáján szerepel. 1087 és 1197 között épült, az Italo-normann uralom idején, és nemcsak a római katolikusok, de az ortodox keresztények számára is fontos zarándokhely a Szent Miklós templom Bariban. Szent Miklós ereklyéit eredetileg Myra városában, a mai Törökországban őriztek. Amikor Myra szaracénok kezére került, úgy gondolták, ideje biztonságosabb helyre vinni a szent maradványait. Állítólag maga a szent, amikor Rómába tartott, Barit választotta eltemetési helyként. Velence és Bari között hatalmas verseny zajlott az ereklyékért, de végül Bari nyert. Az ereklyéket a görög őrzők és muzulmán uraik orra elől ellopták, és végül 1087. május 9-én biztonságosan Bariba érkeztek.