FőoldalUtazásokGalériaRólunkElérhetőségek +36 20 565 3258 Kövessen minket a Facebook-on!
KERESÉS
Jó hírünk!
    Március 3-4 között tartotta tavaszi ülését a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Budapesten. A testület 2027-re meghirdette a Hivatás évét, amelynek felelőse Martos Levente Balázs, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke lesz. A MKPK célja, hogy a Hivatások évének meghirdetésével és megrendezésével felhívja a figyelmet a hivatások értékére és a keresztény élet odaadó jellegére. Isten ugyanis mindannyiunk számára hivatást ad: akár papi, akár szerzetesi, akár családos. A hivatás ugyanis egy hívás: Isten minden embert hív valamire, és ezzel küldetést is ad neki. Imádkozzunk tehát azért, hogy felismerjük azt a hivatást, amelyre az Úr hív minket, és megéljük az Ő tetszése szerint. Jeso Eszter
    „Jézus visszatért Atyjához Az öröm kapuját sarkig kitárta. Amíg élek ujjong szívem Országodba hazavársz.” Húsvét után 40 nappal Jézus visszatért az Atyához. Jézus mennybemenetele remény számunkra. Ő már az Atyánál van, és minden pillanatban közbenjár értünk, emberekért, a világért. Ha az Ő tanítását megtartva élünk, akkor majd halálunk után a mennyben színről színre láthatjuk Őt, aki végtelenül szeret és kereszthalála árán megváltott minket. Hozzánk hasonlóan Ő is várja ezt a találkozást, amikor együtt lesz a bárány és a pásztor. Jeso Eszter
    Elérhető a 2026-os búcsúrend! "Örömmel hirdetjük, hogy Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely 2026-os búcsúrendje már elérhető! Szeretettel hívunk és várunk minden zarándokot, közösséget és családot! Tervezze meg időben zarándoklatát, jegyezze fel az Ön számára fontos búcsúnapokat, és készüljünk együtt lélekben a kegyelmi találkozásokra! Szeptember 5-6; 8. szombat-vasárnap; kedd, Kisboldogasszony búcsú – szombaton: Szlama Ákos csákvári káplán, a Székesfehérvári Egyházmegye ifjúsági referense, Budapestről zarándokvonat érkezik Nagybátonyba; vasárnap: Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök" A részletes búcsúrend megtekinthető itt: Mátraverebély-Szentkút Búcsúrend
    Május 8. - egy éve, hogy XIV. Leó pápát megválasztották a konklávé bíborosai. 1 éve fehér füst szállt fel a Vatikánban, megválasztották az új pápát: XIV. Leó pápát, aki így a Katolikus Egyház 267. pápája lett. Imádkozzunk érte eme jeles napon is rendületlenül: "Tartsd meg Isten Szentatyánkat, Krisztusnak helytartóját." Jeso Eszter
    XIV. Leó pápa Szent Ferenc tranzitusának 800. évfordulója alkalmából rendkívüli jubileumi évet hirdetett meg, és az Apostoli Penitenciária rendelkezése nyomán teljes búcsú elnyerésére nyílik lehetőség a hívők számára. A Szentatya meghívása világos: Assisi szegénykéjének példáját követve váljunk a béke, az irgalom és az életszentség tanúivá a mai világban. Ebbe a kegyelmi időbe kapcsol be az „Olasz szentek nyomában” zarándoklat: Padova, Assisi, Cascia, Norcia, San Giovanni Rotondo, Monte Sant’Angelo, Bari és Loreto szent helyei nemcsak történelmi emlékek, hanem élő találkozási pontok Istennel. Ez az út több mint utazás: válasz a pápa hívására, lelki megújulás, közös imádság és zarándoklat Szent Ferenc évében – hogy a remény zarándokaiból valóban a béke emberei lehessünk.
Szent Bernadett jubileum – 100 éves kegyelem

Tudta, hogy Bernadettet 1925. június 14-én avatták boldoggá?
 
1925 óta Bernadett romlatlan teste a franciaországi Neversben található Espace Bernadette Soubirous kápolnájában nyugszik, és évente 200 000 zarándokot vonz.
 
Bernadett boldoggá avatásának 100. évfordulója és testének kegyhelyre vitelének emlékére 2025 folyamán számos spirituális és kulturális rendezvényt ajánlanak fel Szent Bernadett életéért.
forrás, fotó: www.nievre.catholique.fr
Egyebek
  Utazási szerződés
  Utas- és stornó biztosítások
  Részletes adatvédelmi tájékoztató
  Rövidített adatvédelmi tájékoztató
  Médiapartnereink
  Hasznos linkek
  Sütés-főzés
  Humor
  Impresszum
Kövessen minket a Facebook-on!
Rólunk mondták
Czestochowa – Wadowice – Krakkó zarándoklat

„Komoly, mély, összeszedett, megtervezett lelkivezetést. Csodálatos lelki élményt, mély belső felismerést. Egy fantasztikus, összetartó és segítőkész közösséget.”

© Misszió Tours Utazási Iroda, 2015  -  zarandokvonat.hu  -