Róma második legnagyobb bazilikája. A hagyomány szerint azon a helyen áll, ahol Pál apostolt eltemették. Ez a hely Pál halálakor az Ostia felé vezető úton, a városfalakon kívül esett, innen származik a bazilika elnevezése. A lateráni egyezmény következtében a bazilika a Szentszék területen kívüli birtoka. Pál apostol kivégzése után a követői egy emlékhelyet emeltek a sírja fölé, amelyet cella memoriae-nak neveztek. I. Constantinus császár itt építtetett egy bazilikát. A bazilika hossza 131,66 méter, szélessége 65 méter, magassága 29,70 méter. A Tevere felőli főbejárat az oszlopos előcsarnokba vezet. Ezt 150 oszlop szegélyezi, az átriumban Pál apostol nagyméretű, erőt sugárzó szobra áll. Az aranyozott mozaik-homlokzat timpanonján középen az áldást osztó Krisztus trónol, két oldalán Péter és Pál apostolokkal. Lejjebb, az ablakok között a négy próféta képe látható. A főhajót a mellékhajóktól két sor oszlop választja el. Az oszlopok feletti kerek mozaikok a pápákat ábrázolják, időrendi sorrendben, I. Pétertől XVI. Benedekig. A legenda azt tartja, hogy a világ vége akkor következik el, amikor nincs már több pápának hely (jelenleg még hét hely van). Forrás: www.agardikatolikus.hu

Máriacell központjától nem messze, a bazilika mögötti úton található a Szűz Máriának szentelt kápolna, melyet 1711-ben építettek. A kápolna vízének gyógyító erőt tulajdonítanak, melyből a gyakran visznek haza magukkal. A barokk oltáron lévő 15. századból származó szobor a trónon ülő Madonnát ábrázolja gyermekével, polychrom fafaragással körülvéve. Két oldalt Mária szülei: Joachim és Anna szobra áll. A gyógyító forrásvíz kannákból csordogál, melyeket angyalok tartanak a kőmedencék fölé. A klasszikus oromzattal díszített kapun lépünk be a négyszögű templomba. Felül párkány fut körbe. A mennyezeti freskó közepén a Szentlélek lebeg a vizek fölött. Valamennyi jelenet a gyógyító erejű forrásra utal: Mózes vizet fakaszt a sziklából; Jézus Jákob kútjánál; a szír Námán megfürdik a Jordánban; a vakon született meggyógyul a Silóé tavánál.

Ahmed szultán mecset, ismertebb nevén a kék mecset Isztambul egyik központi mecsete. Népszerű nevét azokról a kék csempékről kapta, melyek belső falait borítják (20 000 kézzel készített izniki csempe, 50 különböző motívummal). A dzsámit 1609 és 1616 között építették I. Ahmed oszmán szultán utasítására. A mecsetnek 6 minaretje van. A dzsámihoz tartozó épületegyüttesben találhatjuk a szultán és felesége, Köszem szultána türbéjét, egy medreszét és egy kórházat. A kék mecset Isztambul egyik legnépszerűbb látványossága, a világ egyik legismertebb épülete.

Emmerich Anna Katalin a látnok apáca – többek között – megálmodta, hogy Szűz Mária élete utolsó éveit „Efezustól három órányira” egy házban töltötte. Látomásában részletesen ír Szűz Mária halálának körülményeiről, hogyan tudták meg az apostolok Mária haldoklásának hírét, hogyan halt meg, temették el és támadt fel. A német apáca álmait, látomásait Clemens Brentano jegyezte le, és kiadásra került Szűz Mária élete címmel. A könyv hatására, 1881-ben egy francia pap Julien Gouyet abbé fedezett fel egy Égei-tenger felé néző kis ősi romos kőházat. Felfedezésének a helyi szerzetesek és az izmíri érsekség sem tulajdonított jelentőséget, hiszen a hagyomány szerint Mária Jeruzsálemben halt meg. 1891-ben egy francia kórházban, Izmírben, Maria de Mandat Grancey a Keresztény Szeretet Leányainak főnöknője is elolvasta a könyvet, és rábeszélt egy természettudóst a kutatásra. Henry Jung három társával és a könyvvel a kezében átkutatta a vidéket és egy forrás mellett megtalálták a romot 1891 július 29-én. Több irat említi azt, hogy Szűz Mária Efezusban járt. A legtekintélyesebb köztük az efezusi zsinat jegyzőkönyve. Csak jóval később a 9. században állította először riman-bavazigi püspöke, Mose bar Kipha, hogy Szűz Mária itt halt meg. Ugyanezt vallotta Dionüsziosz bar Szalibi antiochiai pátriárka és Nagy Mikhael.

A helyi hagyomány szerint államalapító királyunk, Szent István által is már látogatott bodajki kegyhely újkori felvirágoztatása a településen 1695-ben megjelenő kapucinus szerzeteseknek köszönhető. A koldulórendi barátok vélhetően a középkori alapokra kápolnát építettek, amelybe a környékbeli falvakba betelepített német ajkú lakosság körében nagy tiszteletnek örvendő Segítő Szűz Mária kegyképét helyezték el. A hely a felszentelésétől kezdve vonzotta a zarándokokat, akik fogadására 1728 és 1742 között felépült a ma is látható barokk templom. A templomhoz szervesen kapcsolódó plébániaépület 1755-ben épült kapucinus rendházként. A kolostor kertjéből leválasztott zarándokudvart, benne a hűs vizű forrással, valamint a szomszédos Kálvária-hegyre vezető keresztutat szintén a 18. század közepén alakították ki. Mindezek jelentős szereppel bírtak a zarándokok számának folyamatos gyarapodásában. Miután II. József király a szerzetesrendek jó részének működését betiltotta, 1788-ban a kapucinusok Bodajkot is elhagyták, a plébániát pedig a székesfehérvári egyházmegye vette át. A kegyhely töretlen népszerűsége miatt a zarándokudvart 1939 és 1942 között átépítették, bővítették. Az elmúlt évtizedben az épületek és környékük egészét átfogó fejlesztések történtek, amelyek nyomán kegytemplomunk ismét méltóvá vált, hogy elfoglalja helyét az ország legjelentősebb zarándokhelyei között. Forrás: www.bodajkikegyhely.hu