A Csíksomlyói Kegytemplom története egészen az 1400-as évekig nyúlik vissza: ebben az időszakban telepedtek le a ferences szerzetesek Csíksomlyón, és láttak hozzá az egykori gótikus templom megépítéséhez. Az építkezéshez Magyarország kormányzója, Hunyadi János is hozzájárult, közben IV. Jenő pápa körlevélben buzdította a híveket, hogy Sarlós Boldogasszony napján – a napon, amikor Szűz Mária látogatást tesz Erzsébetnél – keressék fel a templomot és adományaikkal segítsék annak épülését. A segítségért cserébe engedélyezte, hogy búcsút tartsanak, mert látta, hogy a székelység Szűzanya iránti tisztelete egészen sajátos. A „napba öltözött asszony” a kereszténység felvétele óta a székely nép fő pártfogója volt, azóta is imáik tárgyát képezi. Csíksomlyó azért is fontos állomás a keresztények életében, mert a búcsújárás feltételeit teljesítve teljes búcsút nyerhetnek. Ha a bűneiket megvalló és megbánó római katolikus keresztény hívők a gyónás szentségének kegyelmi állapotában szentmisén vesznek részt, szentáldozáshoz járulnak és hitvallást tesznek, elnyerik bűneik bocsánatát, a visszamaradt büntetések teljes elengedését. A teljes búcsú elnyerésének lépései kiegészülnek a nép által meghatározott és alkalmazott rituálékkal: a kegytemplom meglátogatása, a kegyszobor megérintése, a zarándokfüzetbe való beírás, a rózsafüzér imádkozása és a keresztúti ájtatosság elvégzése mind a zarándoklat, a lelki felszabadulás velejárója. Csíksomlyó igazi zarándokhellyé a trianoni béke után vált. Innentől kezdve nemcsak az Istenhitet és az ezért való kiállást jelképezte, hanem a magyarság megmaradását, összetartását a Kárpát-medencében. „Soha nem hagyták el a kegyhelyet az emberek, nem engedték, hogy a Csíksomlyó felé vezető utakat belepje a fű” – fogalmazta meg Urbán Erik atya, akinek meggyőződése, a zarándokok nem „megérkeznek, mert nem végállomás a hely. Forrás: www.maszol.ro

Európa és a világ egyik legnagyobb kegyhelye, melyet évente 6 millió zarándok látogat meg. Lourdes-ban a 14 éves Soubirous Bernadettnek 1858-ban, 160 évvel ezelőtt 18 alkalommal jelent meg a Szent Szűz.

Az 1807-ben Isztambulba letelepedett Ferences Konventuális Kistestvérek (ofmconv) 1815-ben fatemplomot építettek ezen a kis környéken. A ferences atyák 1865. június 25-én tették le a jelenlegi templom alapjait a templom helyén. Az alapítvány első kövét 1866. szeptember 8-án szentelték fel, és a templomot istentiszteletre nyitották meg. A templom építését a hívek nagylelkű támogatása tette lehetővé; A templom építését Giovanni Franconi atya irányította. Az első világháború idején a templomot muszlim gyerekek refektóriumává alakították át. Az egyhajós bazilika alakú templom a neoklasszicizmusra és a neoreneszánszra, sőt néhány barokk elemre is emlékeztet. A 31 méter hosszú, 11 méter széles és 15 méter magas templom kezdetben látható téglából épült, majd 1995-ben mészvédő réteget hordtak fel. Az egyszerű rózsaablak alatt, a dedikációs felirat alatt és a két neogótikus ablak között a vaskapukon két imádkozó vasangyal őrzi féltékenyen a templom bejáratát. Ezek az angyalok azonban gyengéden hívják az embereket, hogy lépjenek be a templomba és imádkozzanak. Az ajtók alatt nagy márványlap van; A templomba való belépéshez fel kell emelni a lábunkat. Mintha arra emlékeztetné a látogatót, hogy az imádkozáshoz az Úr felé kell járni. A két barokk ablakban van valami különleges. A 6+6 gyertya formájú vasrácsok Izrael tizenkét törzsére emlékeztetnek. Más szavakkal, az ember csak akkor válik „Isten népévé”, ha imádkozik és imádja a Magasságos Istent. Tehát ez a 12 gyertyából álló rács a zsidókra és a keresztényekre emlékezteti a járókelőket.

A települést Nyugat-Hercegovinában többnyire horvátok lakják. 1981-ben hat helyi fiatalnak jelent meg a Szűzanya a kisváros melletti domboldalon. A gyerekek elmesélték a látottakat, és ettől kezdve a kisváros az egyik legjelentősebb Mária-kegyhellyé vált: több mint kétmillió zarándok érkezik ide évente a világ minden tájáról.

1981. június 24-én 18 óra körül hat fiatal a medjugorjei plébániáról: Ivanka Ivanković, Mirjana Dragićević, Vicka Ivanković, Ivan Dragićević, Ivan Ivanković és Milka Pavlović, a Crnica hegyen, melyet Podbrdonak is hívnak fehér tüneményt láttak karjában a gyermekkel. Meglepődtek és megijedtek, ezért nem léptek közelebb hozzá. Másnap a napnak ugyanabban az órájában, 1981. június 25-én közülük négyen: Ivanka Ivanković, Mirjana Dragićević, Vicka Ivanković és Ivan Dragićević erős késztetést éreztek arra, hogy oda menjenek, ahol előző nap látták Azt, akit a Szűzanyaként ismertek fel. Csatlakozott még hozzájuk Marija Pavlović és Jakov Čolo. Így rajzolódott ki a medjugorjei látnokok csoportja. Együtt imádkoztak és beszélgettek a Szűzanyával. Attól a naptól kezdve minden nap megjelent nekik a Szűzanya, akár együtt voltak, akár nem. Milka Pavlović és Ivan Ivanković többé soha nem látták a Szűzanyát. Forrás: www.medjugorje.hr