Isztambul ma Törökország kulturális és gazdasági életének központja. A város őse i. e. 667-ben jött létre. A terület i. e. 64-ben római uralom alá került. A települést Nagy Konstantin császár hat évig tartó munkálatokkal átépítette, majd 330-ban az ország fővárosává tette. A birodalom 395-ös kettéválása után a Keletrómai Birodalom központja lett. A kereszténység elterjedésével patriarchátusi székhely, majd az 1054-es egyházszakadással az ortodox egyház központja volt, és az is maradt egészen 1453-ig. A különböző vallások, kultúrák, közösségek és építészeti alkotások jelenléte teszi a várost igazán különlegessé. A világörökség részét képező terület legfontosabb emlékei: Nagy Konstantin császár hippodromja, a Hagia Szophia, az Ahmed szultán-mecset (kék mecset), a Topkapı palota, a Szulejmán-mecset, a Hagia Irene templom, a Yerebatan Szeráj ciszternája, a Chora templom, a Valens-vízvezeték, a Pantokrator monostor és a városfalak. Az UNESCO Világörökségi listájára 1985 került.

Prága történelmi központja 1992 óta az UNESCO világörökség része, mivel a város gazdag építészeti és kulturális örökséggel rendelkezik, amely különböző történelmi korszakokat ölel fel. A központban található a híres Prágai Vár, a Károly híd és a Régi Városháza, amelyek mind a cseh történelem és kultúra fontos szimbólumai. Az épületek és a városrészek harmonikus együttese jól tükrözi Prága fejlődését, mint a középkori, reneszánsz és barokk művészetek központját.

A Szent Borbála templom, a késő gótika ékköve, Közép-Csehország négy katedrális jellegű épületének egyike, a Szűz Mária és Keresztelő Szent János-székesegyházzal és Kutná Hora történelmi központjával együtt szerepel az UNESCO világörökségi listáján. Az épület szépsége még mindig az ezüst Kutná Hora dicsőségéről és gazdagságáról, valamint alkotóinak mélységes jámborságáról tanúskodik. A templomot Szűz Barbarának, egy ókeresztény mártírnak szentelték, akit segítségre szorulva, a jó halálért közbenjáróként, valamint a veszélyes szakmák, különösen a bányászok védőszentjének hívnak. A középkori város felvirágoztatásáért és a védőszentjüknek szentelt székesegyház felépítéséért leginkább a bányászok voltak a felelősek.

A Batalha kolostor (Mosteiro da Batalha) 1983-ban UNESCO világörökségi helyszín lett a kiemelkedő művészeti, vallási és történelmi jelentőségének köszönhetően. A kolostor felépítése a középkor egyik legfontosabb vallási és építészeti projektje volt. Az épület különlegessége a gótikus és manueline stílusok ötvözésében rejlik, belső terét a híres Érseki Kápolna és a Királyi Panteon díszítik, ahol fontos portugál uralkodók és családtagjaik temetkeztek. A kolostor Portugália történelmének fontos pillanatait tükrözi, mivel IV. János portugál király rendelete alapján építették a Aljubarotta-i csata (1385) után, amely biztosította Portugália függetlenségét. A kolostor azóta a portugál nemzeti örökség és vallási identitás szimbólumává vált.

Az Alcobaça-kolostor (Mosteiro de Alcobaça) UNESCO világörökségi helyszín 1989-től, mivel kiemelkedő vallási, történelmi és építészeti jelentőséggel bír. A kolostor a ciszterci rend egyik legfontosabb portugál épülete, mivel az egyik legkorábbi ciszterci kolostor a világon, emellett a rend szigorú vallási életének és építkezési filozófiájának megtestesítője. Ezenkívül az Alcobaça kolostor híres a Pedro és Inês szerelmi történetét ábrázoló síremlékről, amely a portugál történelem egyik legismertebb romantikus és tragikus történetéhez kapcsolódik.